Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület

Logo
Nincs bejelentkezve Belépés a B szintre
Legutóbbi módosítások Linkek
Partnerek

A világ hírei 2019 január

 

Hazai Hírek

A köztársasági elnök a miniszterelnök kezdeményezésére január közepén felmentette Dr. Aszódi Attilát a a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter államtitkárát. Utódjául február1-én Kovács Pált az MVM nukleáris igazgatóját, korábbi NFM energetikai államtitkárt nevezték ki.

December után 2019. januárban is két ízben megdölt a történelmi villamos energia rendszerterhelési csúcs. Január 8-án 6848 MW, majd január 23-án 6926 MW értéket ért el.

A MAVIR előzetes adatai szerint 2018-ban 0.85%-kal nőtt a hazai áramfelhasználás, ami elérte a 45.45 TWh értéket. Ennek 68,4%-át a hazai erőművek termelése fedezte, míg az import éves átlaga 31,6% volt.

A MEKH közlése értelmében a hazai földgáztárolók telítettsége 2019. Január 15-én 2,7 milliárd köbméter volt.
A MEKH által közzétett tájékoztatés alapján a tavalyi év első három negyedévében összesen 59,9 MW teljesítőképességű háztartási kiserőművet kapcsoltak hálózatra hazánkban, így 2018. szeptember 30-án ezek összesen 301,3 MW-ot képviseltek.

 

Nemzetközi Hírek

Kínában 2018-ban az erőművek összes beépített teljesítőképessége 6,5 %-kal nőtt és meghaladta az 1900 TW értéket. Az új létesítmények 1/3-a termikus erőmű, a megújulós erőművek – a vízerőműveket is beleértve – teljesítőképessége 12%-kal nőtt és.az összes BT 38%-át adják. Tavaly Knában 20 GW szélerőművet és 44 GW naperőművet adtak át.

Németországban az ún. Szénbizottság (egy tavaly alakult – az iparág, a tudomány, a zöld szervezetek és a politikai pártok képviselőiből álló -fórum) olyan javaslatot tett a szövetségi kormány asztalára, miszerint 2038-ra állítsák le az ország összes széntüzelésű erőművét. Ezidáig az éreintett térségek 40 Milliárd € támogatásban részesülnének. A program első fázisaként 2022-ig 24 erőművet állítanának le 12.700 MW összteljesítménnyel.

A japán Hitachi cég úgy döntött, hogy felfüggeszti nagy-britanniai projektjét, a walesi Wylfa Newydd atomerőmű projektet, amelyben egy kétblokkos forralóvizes ABWR blokk épült volna 2760 MW összetljesítménnyel. A leállás oka, hogy a japán cég nem tudott megállapodni a brit kormánnyal a projekt támogatásáról.

A Roszatom a múlt év végén végleg leállította a Leningrád I atomerőmű 1. hsz. 925 MW-os RBMK típusú reaktorblokkját. A reaktorblokkot eredetileg 1974-ben helyezték üzembe.

2018 végén folyamatos évközi emelkedés után 25 €/t felett zárt a széndioxid kvóta árfolyam Európában. Elemzők szerint a 2019-es várakozások bizonytalanok, azt számos tényező, mint a szén és a földgáz áralakulása mellett a Brexit is befolyásolhatja, hiszen Nagy Britannia az európai kvóták nagy vásárlója és egy esetleges megállapodás nélküli kilépés esetén többlet keletkezhet a piacon.

Sajtóhírek szerint a finn Fennovoima cég, amelynek a Roszatom résztulajdonosa is, 4 éves késedelmet jelentett be az engedélyezés elhúzódása miatt a Paks II-vel azonos reaktorblokkok várható üzembe helyezését illetően. Korábban több olyan hír is napvilágot látott. Miszerint a finn nukleáris biztonsági hatóság nem fogadott el több dokumentációt, így az engedélyezés késésben van.