Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület

Logo
Nincs bejelentkezve Belépés a B szintre
Legutóbbi módosítások Linkek
Partnerek

A világ hírei 2019 szeptember

Hazai hírek

 

Szeptember 2-án jelentette meg a MEKH, mint kiíró az első hazai METÁR tendert. A kiírás a Hivatal honlapján érhető el. A legfontosabb feltételek a következők. A pályázat technológia-semleges, magyarországi telephelyű új, vagy lényegesen átalakított (az eredeti beruházási költség 50%-át meghaladó költségű) megújított létesítménnyel lehet a támogatásért pályázni. A kiosztott prémium összege maximálisan 1 Mrd Ft évente, illetve összesen 200 GWh éves termelés, amelyek harmada a 0,3-1 MW teljesítménytartományú létesítményekre, kétharmada az 1-20 MW közötti létesítményekre esik, A nyertes létesítményeket 3 éven belül kell üzembe helyezni és a támogatás 15 évig jár. A pályázatokat november 4 és december 2 között lehet benyújtani.

Példa nélkül álló mértékben, 97%-os telítettséggel mindösszesen – az-az a stratégiai tárolást is beszámítva – több, mint 6,1 Mrd köbméter földgáz volt a hónap végén a hazai gáztározókban.

Sajtóhírek szerint a Paks II irányítástechnikai tenderén a kiíró Roszatom az összes pályázót kizárta. Így valószínűleg új kiírást kell kiadni.

 

Nemzetközi hírek

 

Az Európai Bizottság az alábbiakban ismertetett feltételekkel jóváhagyta az EON-RWE üzlet második felét is, azaz az Innogy felvásárlását az EON által. Ezáltal az EON – a megtörtént további részvényvásárlásait is figyelembe véve kb. 90%-os tulajdonosa lett az Innogynak és kiszorítási ajánlatot tesz a kisebbségi tulajdonosok felé a német tőkepiaci törvénynek megfelelően. A teljes ügylet lezárásakor, – amihez a tranzakció által érintett országokban – így hazánkban is – hatósági jóváhagyásokra van szükség – az-az jövő év folyamán, az RWE lesz az EON legnagyobb részvényese, 16,7 % tulajdoni résszel, amit a megállapodás értelmében pénzügyi befektetőként fog kezelni. A Bizottság által meghatározott- az EON-nal egyeztetett feltételeknek megfelelően az EON-nak ki kell lépnie Németországban a villamos fűtésszolgáltatási üzletágból és értékesíteni kell 34 db, Németországbeli autópályákon telepített villamos töltő állomását, Csehországban értékesítenie kell az Innogy teljes villamos és gázértékesítési üzletágát, Magyarországon pedig az EON versenypiaci áramkereskedelmi üzletágát. Ez összesen kb. 2 millió fogyasztót érint, de az EON hálózati eszközöket nem kíván értékesíteni, mivel a jövőben a DSO üzletre kíván koncentrálni. Az üzlet konkrét magyarországi részletei még nem ismertek.

A Nord Stream 2 Konzorcium azon felül, hogy júliusban pert indított az EU Bíróságán a 2019/692. sz. EU Direktíva, azaz a gázpiaci Direktíva módosítása ellen, az elmúlt hónapban az Európai Energia Charta alapján választott bírósági eljárást  is indított az Európai Bizottság ellen.

A francia Nemzetgyűlés klímavédelmi törvényt alkotott, amely szerint Franciaországnak 2050-re karbon semlegesség kell válnia. A törvény szerint 2030-ra 40%-kal csökkenteni kell a fosszilis üzemanyagok felhasználását, az utolsó francia szénerőművet 2022-ben állítják le. 2035-re 50% alá csökkentik a nukleáris villamos energia termelés részarányát, 14 reaktorblokkot állítanak le a jelenleg üzemelő 58-ból és 2040-re teljesen megszüntetik a diesel üzemi járművek használatát ill. a gázolaj értékesítését.

 

A német kormány 2030-ig tartó klímavédelmi akciótervet fogadott el, amely szerint 2030-ra az 1990. évihez képest 55%-kal csökkentik az ÜHG kibocsátást. A szénerőművek teljesítményét 2030-ra 17 GW-ra csökkentik, és 2038-ra teljesen leállítják azokat. 2030-ban a villamos energiatermelés 65%-a lesz megújulós. Németországban egy nemzeti széndioxid kvóta-kereskedelmi rendszert állítanak fel előre meghatározott, folyamatosan növekvő kvótaárakkal a fűtőolaj és motorhajtóanyag kereskedő cégekre. A kormány külön programot dolgoz ki a villamos autótöltő állomások építésére, 2030-ra 7-10 millió villanyautót szeretnének elérni. Adókedvezményekkel támogatják a villamos, hibrid és üzemanyagcellás gépjárművek vásárlását és jelentős K+F+I támogatást is nyújtanak.

Az USA Energiainformációs Ügynöksége által közzétett globális energia tanulmány szerint a világgazdaság évi 3%-os növekedését feltételezve a megújuló energiaforrások századunk negyvenes éveinek végén érik utol a kőolajat, mint a világ elsődleges energiaforrását, amelynek fogyasztása azonban abszolút értelemben tovább fog növekedni és 2050 előtt nem éri el csúcsértékét. A tanulmány szerint ugyanis a megújuló energiatermelés “agresszív” növekedés mellett sem képes a növekvő energiaigények fedezésére, így 2050-ig a fosszilis energiahordozók felhasználása évi 1,1 %-kal fog növekedni, míg a megújulóké évi 3%-kal.

A szaúdi olajipari létesítményeket ért szeptemberi dróntámadás, ami egy ideig napi 5,7 millió hordóval csökkentve mintegy lefelezte a szaúdi olajkitermelést ill. feldolgozást, nem okozott nagyobb tartós áremelést az olajpiacokon. A Brent ára a hónap végén 61 USD/bbl alatt volt.

A CEZ megkezdte romániai eszközeinek (áramszolgáltató, erőmű és más cégek) értékesítését. A cseh cég az érékesítésből befolyó bevételt hazai atomerőmű építésre és elosztó hálózati fejlesztésekre kívánja fordítani. A szolgáltatási (kereskedelmi) üzletet a hazai piacon kívül Németországban, Szlovákiában és Lengyelországban tervezik fejleszteni

Az EDF Kínában üzembe helyezte a Taishan Atomerőműben a 2. sz. reaktorblokkot, így az ugyanezen atomerőműben a múlt év végén üzembe helyezett 1. blokkot követően már két EPR blokk van üzemben. jócskán megelőzve a finnországi Olkiluoto és a franciaországi Flamanville EPR blokkokat.

Nem történt áttörés azokon a tárgyalásokon, amelyek az EU Bizottsága képviselőinek részvételével orosz és ukrán illetékesek között zajlottak le az év végén lejáró ukrajnai gáz tranzit szerződés megújítása tárgyában.