Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület

Logo
Nincs bejelentkezve Belépés a B szintre
Legutóbbi módosítások Linkek
Partnerek

Szervezeti egységek programja

Összefoglaló az ETE Szervezeti egységeinek 2019. évi tevékenységéről szóló beszámolókról és a 2020. évi munkatervekről

Az Egyesület szervezeti egységei ez év elejére is nagyrészt elkészítették a 2019. évben végzett tevékenységükről szóló beszámolóikat és megküldték 2020. évi munkaterveiket. (20 szervezeti egységből 17 küldött beszámolót és 16 munkatervet.)

Békés-megyei Csoport: Együttműködést folytatnak a megyei Mérnök Kamarával, a METESZ békés-megyei egyesületével (Békés megyében van ilyen), valamint részt vesznek a Békés-megyei Műszaki Haladásért Alapítvány munkájában. 2020-ban is igyekeznek szervezni tagjaik részvételét energetikai szakmai rendezvényeken.

Csongrád-megyei Csoport: a csoport tevékenysége megújult, az új vezetők Dr. Péter-Szabó István elnök és Dr. Nagy Valéria titkár intenzív kapcsolatot építettek ki a Szegedi Tudományegyetem Mérnök Karával. Most már ismétlődően megrendezik SZENERG néven a Szegedi Energiagazdálkodási Konferenciát. Az elmúlt évben üzemlátogatást szerveztek a Paksi Atomerőműbe, valamint a Budapest Neutron Centrumhoz. Ez utóbbit 2020-ban tervezik megismételni és további tanulmányutakat is terveznek.

Energiahatékonysági Szakosztály: Jelentős programot hajtott végre 2019-ben. A szakosztály két ülésén a tevékenység szervezésével kapcsolatos megbeszélést követően Dr. Zsebik Albin és Tompa Ferenc előadásában szakmai témákról szóló konzultáció is volt.

A szakosztály társszervezője a KLENEN konferenciáknak. A Világítástechnikai Társasággal közösen rendezvényt szerveztek a világítás energetikai összefüggéseiről és a világítás korszerűsítés helyéről az energetikai auditokban. Szakosztályi ülésen két előadás hangzott el a vezeték nélküli energiagazdálkodási rendszer, valamint kockázatelemzés témakörében.

A szakosztály 2020. évi tervezett tevékenysége során négy szakmai programmal számolnak. Áttekintik az energetikai szakreferensi tevékenység tapasztalatait, valamint az energiahatékonyság és a klíma vészhelyzet összefüggéseit.

A szakosztály a KLENEN konferencia bevételéből közreműködése arányában részesedik, amivel alapot teremt saját tevékenységének finanszírozására.
Energiastratégiai és Szabályozási Szakosztály: a szakosztály együtt működik a Gáz Szakosztállyal, sikeres konferenciát szervezett Magyarország gázellátásának aktuális kérdéseiről. A konferencia megszervezését a gyors változások értékelése céljából 2020-ra ismét megrendezni tervezik.

Gáz Szakosztály: társrendezője az Energiastratégiai és Szabályozási Szakosztály fenti rendezvényeinek. Szakmai közreműködője volt a 2019-ben rendezett 50. Nemzetközi Gázkonferenciának. A közreműködést az ez évi Nemzeti Gázkonferencia rendezésében is vállalja. A szakosztály aktív együttműködést folytat a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületével. 2020-ban szakmai nyílt nap szervezését, illetve szakmai kerekasztal megbeszélés tartását is tervezik.

Győri Csoport: szakmai előadást szerveztek, amelyen az Audi társaság épülettechnikai vezetője tájékoztatta az ETE tagokat a gyár működéséhez a megújuló energiafelhasználás eredményeiről. Tanulmányutat szerveztek a MAVIR rendszerirányító tevékenységének megismerésére. 2020-ra is szerveznek szakmai előadásokat és termék bemutatókat. Tanulmányutat terveznek az Ikervári Vízerőmű megtekintésére.

Hajdú-Bihar megyei Csoport: Az elmúlt évben intenzív együttműködést folytattak a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépész Szak oktatóival. Korcsog György elnök az ETE 70 éves jubileumi kiadványa részére feldolgozta az Egyesület első 25 évének összefoglaló történetét. Bemutatták a jubileumi számban a Hajdú-Bihar megyei Csoport történetét is. 2019-ben tanulmányutat szerveztek a beregdaróci gázfogadó állomás megismerése céljából.

2020. május 7-én a Debreceni Egyetem Épületgépészeti Tanszékével közösen rendezik meg a XXVI. Épületgépészeti Napokat. Tanulmányutat szerveznek a felsőzsolcai naperőmű megismerésére.

Hőszolgáltatási Szakosztály: 2019-ben szeptember 17-18-án tartotta meg a 32. Távhő Vándorgyűlést a szakosztály évtizedek óta sikeres nagyrendezvényét, az „e-TÁVHŐ” mottóval. A vándorgyűlés gazdag témaválasztéka és a résztvevők nagy száma ezt a rendezvényt kiemelten sikeressé tette. Az első nap záró programjaként került sor a Hőszolgáltatási Szakosztály által díjazott diplomaterv bemutatására és a díj átadására. A szakosztály közre működött a 2019. március 7-8-án megrendezett KLENEN Konferencia szakmai megszervezésében.

2020. szeptember 15-16-án kerül sor Balatonfüreden az ez évi 33. Távhő Vándorgyűlés megrendezésére. A szakosztály a 2020.évi KLENEN Konferencia szervezésében is közreműködik. Együtt működnek a BME Gépészmérnöki Kar Épületgépészeti és Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékeivel. Fenntartják diplomaterv pályázatukat. Együtt működnek továbbá a BME Energetikai Szakkollégiumával, valamint a Mérnök Kamara regionális szervezeteivel.

Környezetvédelmi Szakosztály: A Szakosztály tevékenysége nagyrészt a tagokkal e-mailen folytatott szakmai gondolat cserék formájában folyik. Ezt tudják a jövőben is vállalni. Javasolják a szakosztály megújítását, úgy vélik, a napi energiagazdálkodásban aktívan dolgozó vezetőnek kellene átvenni a szakosztály irányítását.

Mátrai Erőmű Csoport: 2020. január 15-én új vezetőséget választottak. Elnök Orosz Zoltán, titkár maradt Nyúzó Zoltán. Hadzsi Sándor elnök visszavonult. A Mátrai Csoport 2019-ben Lengyelországba, Krakkóba szervezett tanulmányutat. Megnézték a Krakkói Ökológiai Termikus hulladékégetőt. Szoros együttműködést folytatnak az OMBKE-vel. A Bányászati Egyesülettel közösen hozták létre a Lignit Baráti Kört, amely előadásokat és tájékoztatókat szervez. Az Energiagazdálkodás folyóirat különszámában emlékezett meg az 50. éves Mátrai Erőműről, a vezető ismertető cikket Ludányi György, a csoport volt elnöke írta.

2020-ra is technológia ismertető és tapasztalatcsere célú előadásokat terveznek a Lignit Baráti Kör közreműködésével. Tanulmányutat terveznek továbbá a Dunaújvárosi Papírgyár megtekintésére.

Miskolci Csoport: szoros együttműködést folytat a Miskolci Egyetem, a TÜKI és a Magyar Vas- és Acélipari Egyesüléssel. A szervezet tagjai – hagyományosan – részt vesznek a K+F munkákban. A Miskolci Egyetem Szakkollégiumával is szerveznek közös programokat.

2020. második félévben szakmai rendezvényt terveznek a K+F eredmények bemutatására.

Pécsi Csoport: évzáró és évnyitó rendezvényt szerveztek. Szoros együttműködést folytatnak a helyi MET csoporttal. Közösen szerveztek előadásokat a földgáz keletkezése és kitermelése témakörben. A csoport elnöke előadást tartott a Bányagépész Konferencián a növények szénülési folyamatáról. Előadás tartására kérték fel a Pécsi Erőmű vezérigazgatóját, aki ismertette az erőmű tevékenységét és fejlesztésének terveit. Konkrét együttműködést folytatnak a pécsi Bányász Egyesületi csoporttal is. Előadás szervezését tervezik a „karbon körforgás” témaköréről.

Somogyi Csoport: látogatást szerveztek a Pollack Expóra Pécsre. Aktívan részt vettek a MATÁSZ Távhő napon, ahol Zanatyné Uitz Zsuzsanna tartott előadást „50 éves a távfűtés Kaposváron” címmel. Az érdekes előadás az ETE 70 éves jubileumi konferenciáján, Székesfehérváron is elhangzott. Üzemlátogatást szerveztek a dombóvári Viesszmann Kazángyárba. Évzáró vacsorával egybekötött rendezvényt tartottak. A 2020-ra tervezett előadások szervezés alatt vannak, mindenképpen tervezik a MATÁSZ rendezvényein való részvételt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg-megyei Csoport: előadást tartottak a 32. Távhő Vándorgyűlésen. Együttműködnek a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Mérnök Kamarával és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, közösen szakmai napot szerveztek a megújuló energiák hő ellátási és épületfűtési lehetőségeinek témakörében. Látogatást tettek a Veolia Magyarország Kft. nyíregyházi erőművében, ahol szakmai tapasztalatcserét folytattak.

2020-ban szakmai előadások szervezését tervezik, részt vesznek a 2020-as KLENEN konferencián, ahol a kiállításon is terveznek szerepelni.

Szenior Klub: a klub 2019-ben is sikerrel szervezte programjait. Több, mint három évtizede fél éves munkaprogramok keretében minden héten előadásokat rendeznek – amit időnként tanulmányutak szervezésével szakítanak meg – elsősorban az energetika témáiban, de rendszeresen meghívnak közgazdasági, környezetvédelmi, sőt csillagászati témákban is neves előadókat. A programsorozaton a klub tagjaiból rendszeresen 30-50 fő vesz részt. A klub által szervezett programokon megjelennek a MEE tagjai is. Az előadások minden egyesületi tag részére nyitottak, így a fiatalabb generáció érdeklődő szakemberei is látogatják az előadásokat. A klub több évtizedes tevékenységét 2020-ban is folytatni tervezi. A Szenior Klub programját az Energiagazdálkodás folyóirat megjelenteti és rajta van az Egyesület honlapján is.

Székesfehérvári Csoport: a sikeres megújulás másik fontos példája. Amint arra már a tavalyi értékelésünkben is kitértünk Ignáczy Elek elnök néhány éve a visszavonulásáról döntött, de a megválasztott új elnök gyakorlatilag semmi tevékenységet nem folytatott, így a csoport elsorvadt. Ignáczy Elek ezt látva visszatért a csoport élére és annak munkáját ujjá szervezte. E megújulási program kiteljesedése az volt, hogy a székesfehérvári csoport vállalta fel az ETE 70 éves jubileumáról megemlékező ünnepi konferencia megszervezését. Ignáczy Elek kitűnő kapcsolatépítési tevékenységével a jubileumi konferencia támogatásába bevonta a székesfehérvári önkormányzatot, Cser-Palkovics András polgármestert, aki az önkormányzat dísztermét a konferencia rendelkezésére bocsájtotta és személyesen is részt vett a rendezvényen, üdvözölte az ETE-t és előadást is tartott.

A konferencia lehetőséget adott arra is, hogy a székesfehérvári szervezet megalakulásának 40 éves évfordulójáról az elnök egy előadáson megemlékezzen. A jubileumi konferencián előadást tartott Kádár Andrea államtitkár és természetesen egyesületünk elnöke, Bakács István. További érdekes szakmai előadások is elhangzottak. A 70 éves jubileumról az ENGA különszáma emlékezett meg.

A Székesfehérvári Csoport az elmúlt évben egyéb tevékenységet is folytatott, előadást szerveztek a helyi MEE csoporttal közösen a kapcsolt villamosenergia termelésről, az előadásra az ETE elnökhelyettesét, Dr. Stróbl Alajost kérték fel. Részt vettek a SZéphő céggel együttműködve a Múzeumok Éjszakája programban, amelynek során muzeális jellegű régi távfűtő berendezések bemutatására került sor. Tanulmányutat szerveztek a MEE csoport részvételével Mórra, ahol a Lamberg kastélyt látogatták meg.

2020-ban 2-3 alkalommal terveznek szakmai előadást és 1 szakmai tanulmányutat is előirányoztak. Konkrétan együttműködnek a MEE helyi szervezetével.

Veszprém megyei Csoport: a csoport 2019-ben évzáró megbeszélést tartott. Megállapították, hogy tevékenységük csak minimális volt. Az ok a megelőzően több évtizeden keresztül eredményesen működő vezetőség – elsősorban Bubálik Sándor korábbi elnök, most titkár – bejelentett visszavonulása. 2020. május közepére hívnak össze taggyűlést, ahol dönteni kell a csoport további működéséről és új tisztségviselőket is kellene választani. Így 2020-ra nem is tudtak munkatervet készíteni.

Wiegand Győző elnökhelyettes