Ete-Díjazottak 2017
Csallóközi Zoltán
SEGNER JÁNOS ANDRÁS-DÍJBAN RÉSZESÜLT: Csallóközi Zoltán, a Fővárosi Gázművek nyugalmazott vezérigazgató-helyettese, az Egyesület elnökhelyettese. Csallóközi Zoltán évtizedek óta aktív tagja Egyesületünk vezetőségének. A Gáz Szakosztály szakmai irányításában és működésében tevékenysége kiemelt jelentőségű. Az Egyesület irányításával, illetve közreműködésével hosszú évtizedek óta rendezett Nemzetközi Gázkonferenciák szervezésében, szakmai programjuk kialakításában eredményesen képviselte Egyesületünket és érvényesítette a gázszakma követelményeinek teljesítését.
Wiegand Győző
KERÉNYI A. ÖDÖN-DÍJBAN RÉSZESÜLT: Wiegand Győző, az Egyesület elnökhelyettese Wiegand Győző 1958 óta dolgozik az energiaiparban. Egyesületünknek 1966 óta tagja. 1986-ban az Egyesület főtitkárává választották, azóta vagy elnökhelyettesi vagy főtitkári tisztséget tölt be az ETE-ben. 1979-től 1991-ig az Állami Energiafelügyelet vezetője volt, ezt követően több éven keresztül a MOL, az MVM, illetve a MAVIR igazgatósági tagjaként tevékenykedett. A díj névadójának, Kerényi A. Ödönnek 1962 óta volt munkatársa.
Gerda István
SZIKLA GÉZA-DÍJBAN RÉSZESÜLT: Gerda István, korábban a Nyíregyházi Távszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, a Hőszolgáltatási Szakosztályunk, egyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csoportunk elnöke, az ETE Elnökség tagja. Gerda István évek óta végez aktív tevékenységet Egyesületünkben, 2013-ban a Hőszolgáltatási Szakosztály elnöke lett, majd 2014-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csoportunk is elnökének választotta. Irányításával a Hőszolgáltatási Szakosztály eredményes működését töretlenül sikerült folytatni, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csoportunk pedig irányításával sikeresen megújult. Kezdeményezésére és vezetésével készült el a Hőszolgáltatási Szakosztály elmúlt 25 éves tevékenységét ismertető kiadvány.
Rácz Attila
SZIKLA GÉZA-DÍJBAN RÉSZESÜLT: Rácz Attila, aki 1988 óta tagja az ETE Hajdú-Bihar megyei csoportjának. Rácz Attila tagsága kezdetétől aktívan részt vett a csoport munkájában. Szervezte a Debrecen számára igen hasznos termékbemutatókat, mely anyagilag is biztosította az önálló működést, és fedezetül szolgált a csoport számára igen hasznos bel-, és külföldi tanulmányutak részvételéhez. Számtalan előadás, prezentáció készítésével segítette az energetikai konferenciákon való részvételt. 2005-2009-ig, majd 2013-tól jelenleg is a csoport titkára.
Dr. Szilágyi Zsombor
SZABÓ IMRE-DÍJBAN RÉSZESÜLT: Dr. Szilágyi Zsombor, a Gáz Szakosztály elnökségi tagja Dr. Szilágyi Zsombor több évtizede végez kiemelkedő szakmai tevékenységet a gáziparban. A gázszakma nemzetközi fejlődésének egyik legtájékozottabb ismerője és elemzője. Publikációval, szakmai értékeléseivel eredményesen elősegíti a gáziparban tevékenykedő szakemberek tájékozódását, bemutatja a világ gáziparának fejlődését, a felmerülő problémák mibenlétét és megoldásuk lehetőségeit.
Dr. Almár Iván és Dr. Illés Erzsébet
SZABÓ IMRE-DÍJBAN RÉSZESÜLT: Dr. Almár Iván és Dr. Illés Erzsébet, a Szenior Klub előadói Dr. Almár Iván és felesége, Dr. Illés Erzsébet csillagászok, a Szenior Klub több évtizeden keresztül hűséges és magas színvonalú előadói. Fő témájuk az élet megjelenésének lehetőségei a kozmoszban. Ők a magyar résztvevői az e témakörben folyó világprogramnak. A Szenior Klub meghirdetett programjának fontos része, hogy az energetika szakterületén kívül más – részben természettudományos – ismeretekről is meghallgatnak színvonalas, érdekes előadásokat. Dr. Almár Iván és Dr. Illés Erzsébet ennek a sokakat érdeklő témakörnek programjairól, eredményeiről és problémáiról tart évek óta tájékoztatást és ad válaszokat a felmerülő kérdésekre.
Horváth J. Ferenc
SZABÓ IMRE-DÍJBAN RÉSZESÜLT: Horváth J. Ferenc, az Elnökség tagja, a Magyar Energia Hivatal nyugalmazott elnöke Horváth J. Ferenc több évtizeden keresztül meghatározó szerepet töltött be az energiaiparban. Az állami energiafelügyelet szakterületi vezetőjeként irányította az ország energiatervezését, majd az Ipari Minisztériumban volt e szakterületért felelős főosztályvezető. A Magyar Energia Hivatal megalakulásakor Dr. Szabó Imre elnök kérte fel helyettesének. 2003-ban kinevezték az Energia Hivatal elnökének, e fontos feladatot 2009-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be. Mindig segítette és támogatta az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesületet.
Laczus Péter
ENERGIAGAZDÁLKODÁSÉRT KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT: Laczus Péter, a Győri Hőszolgáltató Kft. osztályvezetője Laczus Péter a társaság műszaki és fejlesztési feladatainak szervezését és irányítását látja el. Társszerzője a „Távhőellátás” című szakkönyvnek. 2009-től aktív tagja Egyesületünk Győri Csoportjának, az ETE és a MATÁSZSZ együttműködésének szervezője.
Dienes István
ENERGIAGAZDÁLKODÁSÉRT KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT: Dienes István, a Szenior Klub tagja Dienes István fő felelőse az előadások technikai feltételei megszervezésének és aktív résztvevője a Szenior Klub programjainak.
Péter Norbert
ENERGIAGAZDÁLKODÁSÉRT KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT: Péter Norbert, a BME Energetikai Szakkollégium korábbi években működő elnöke Péter Norbert vezetésével a Szakkollégium eredményesen tevékenykedett.